Pinterest

2012. március 30., péntek

Fulla muszlim barbie baba megérkezett:-)



Még kezdő barbie gyűjtő voltam, amikor rátaláltam a neten egy Fulla márkájú Muszlim barbie babára, amit az arab országokban lehet kapni, illetve olyan helyeken is, ahol muszlimok élnek(pl. China, Brazília, Észak-Afrika)

Sajnos nálunk nem lehetett kapni, és esélyem sem volt, hogy mostanában egy arab országba látogatok, szóval csak sóhajtoztam utána.

Míg nem pár nappal ezelőtt valaki feltett egy ilyen babát a vaterára.
100%-ig biztos voltam benne, hogy ő az, mert már egy csomó képet láttam róla. Gyorsan meg is vettem, és ma megjött, így megosztom a képeket róla.





A babát a NewBoy FZCO cég gyártja Dubai székhellyel, ez a név van a hátára is írva.




Egy kis Fulla történet:

Több muszlim babát is árulnak az arab országokban, de ez a baba a legnépszerűbb.
Fulla 2003 került a boltokba az arab országokban, Barbie alternatívájaként, aki nem felelt meg az iszlám elvárásainak. A nevét egy Közel- keleten honos jázmin fajta nevéről kapta. A személyiségét a következő szavakkal lehetne leírni: szereti, óvja, tiszteli a szüleit, és őszinte. A barátaival csak jót tesz. Becsületes és sosem hazudik. Szeret olvasni, kedveli a divatot. Két barátnője van, Yasmeen és Nada, akiket úgy szeret, mintha testvérek lennének.



Nada fent

Kisöccsét Badernek, húgát Nournak hívják. Méretre Shelly babához hasonlítanak, de a bőrszínük kicsit sötétebb. Fotók innen.



Tanítónő illetve orvos karriert választhat magának, ezt tartják elfogadhatónak a baba kitalálói. Fullának nem lehet és lesz barátja, mert az iszlám vallás nem támogatja a házasság előtti romantikus kapcsolatot nő és férfi között.

Fulla gyakran abaya-ban, és kendővel a fején kapható, de a kicsit liberálisabb arab országokban hajadonfőtt és divatos ruhákban is kapható(fürdőruha kivéve). A lábát ellenben minden alkalommal hosszú szoknya fedi.







Yasmeen, Fulla és Nada együtt




Barbieval összehasonlítva Fulla az idejét leginkább vásárlással, olvasással, főzéssel, imával tölti, illetve a barátaival találkozik.



Kinézetre fiatalabb Barbienál, kisebb mellei is vannak, de méretre ugyanolyan, használhatná a ruháit. A haja sötétbarna, szeme barna, bőre olajbarna.



Barbiehoz hasonlóan különböző kiegészítőket lehet mellé vásárolni, úgy mint ruhákat, ékszereket, egyéb együtteseket, kivéve persze a fürdőruhát, vagy ahhoz hasonló dolgokat. Fulla élete a család és az otthon körül forog.

A muszlim szülők úgy gondolják, hogyha a gyerekeik a babájuk fejére kendőt kötnek, maguk is szívesebben hordják majd azt.

Mivel egy Fulla baba ára elég sokba kerül, 10 dollár, a New Boy cég kihozott egy olcsóbb változatot, aminek Fulla Style a neve.





Na most már tudtok egy pár dolgot erről a babáról, nekem is valószínűleg egy Fulla Style babám van, mert az eredeti babán levetkőzve is van ruha. Azért szeretnék majd egy ilyet is valamikor...



Akit érdekel a téma, itt talál cikkeket a babáról:

A legutolsó linken lehet venni ilyen és egyéb muszlim babákat, érdemes megnézni, még kicsinyített imaszőnyeget is lehet kapni hozzá.

Wikipedia-Fulla doll

Muslim toys and dolls



Orosz fórum sok szép képpel

Fulla

2012. március 28., szerda

Barbie fejcsere egyszerűen







Vettem egy nagyon szép Lenora tündér Barbie babát, aminek hiányzott a szárnya. De nem volt gond, mert már terveim voltak vele. Mivel gyönyörű arca van, hosszú szempillákkal, úgy döntöttem, hogy új testet adok neki, egy Happy Family anyuka baba testét.



Hogyan cseréljük le a barbie babánk fejét? Nagyon egyszerű.

Felmelegítjük a fejet, és levesszük a testről

Mivel nekem nincs melegítő párnám, ezért egy edénybe vizet melegítek, lefedem egy felfordított fedővel, és ráteszem a babát, úgy hogy a feje érje a fedőt. A testét bebugyolálom, mondjuk törölközőbe, nehogy megolvadjon a melegítés közben. Befedem az edényt még egy fedővel. Mikor már nagyon meleg a baba feje(szinte forró), könnyen lejön a testéről, mert a meleg gumi hajlíthatóvá válik.

Ha egy másik baba testre akarom rátenni, még most melegen ráhúzom az új baba testből kiálló kis kampóra, jól rányomom a fejet, aztán óvatosan visszahúzom, amíg enged.

Szóval ragasztó nélkül megoldottam a dolgot. Ha megunom, lecserélem újra a testet.-)

Ami fontos, mielőtt még szétszednék egy babát, hogy megfelelő színárnyalatú testet találjak a fejhez. Addig nem is érdemes belekezdeni a fejcserébe.
Belül a baba fejekbe a nyak peremén bele van írva a márkajelzés, és hogy mikor és hol készült.


Ezért aztán most van itthon 5 barbie fejem, ami testre vár...

2012. március 22., csütörtök

American girl legujabb



Legújabb American girl babám szimplán csak az Agot 8-as számot viseli a katalógusban.



Vettem neki egy Samantha ruhát, amihez eredetileg egy piros kalap is tartozik. Őt már bátran lehet modernebb ruhákba is öltöztetni, mint ahogyan a katalógusképen is szerepel. Sajnos kezéről és a lábujjairól még nem sikerült leszednem a filctollat, de még próbálkozom.



Időközben leszedtem Akneroxiddal.

2012. március 20., kedd

50-es évekbeli divatbaba







Vettem a minap egy 50-es évekbeli divatbabát, amiről egyelőre csak annyit tudtam meg, hogy egy Ideal Revlon baba utánzata, ami nagyon menő volt a maga korában, ma pedig nagyon sokat ér a gyűjtők körében.

Nagyon koszos szegény, ami sima lemosással nem jött le, és még ötletem sincs hogyan tisztíthatnám meg a kemény műanyagból készült testét.

Itt lehet utána olvasni ezeknek a babáknak.

Több márka is kiadott 14R jelzésű babát, úgy mint a

Belle Doll & Toy Corp.
Deluxe Reading
Eegee
Natural Doll Co.
Rite Lee
Sayco
Roberta Doll Co.
Star Doll Company

Még kutatok, hogy az enyém melyik lehet. Talán a keze lehet a megoldás kulcsa. A gyűrűs és a középső ujja össze van nőve.

Rebecca Rubin az ujabb kedvenc



Már egy ideje meg akartam mutatni milyen szép babát vettem megint. A neve Rebecca Rubin.

Szül: 1905. április 4. New York

Orosz zsidó emigráns szülők gyereke. Az ő élettörténete is elég érdekes, még többet itt lehet megtudni a karakterről.




Az ő arca más, mint a többi babámé, szerintem gyönyörű. A képen eredeti ruhájába. Plusz poén, hogy a babához tartozó könyvet is meg kaptam. Szuper, még el kell olvasnom.






Itt Samantha Parkingtonnal együtt látható.




A közös képen már ő is szerepel, de a leges legújabb American Girl babám még nem szerepel, ő kivételesen nem történelmi szereplő, "csak" egy szép baba.
Fotók majd legközelebb.

2012. március 18., vasárnap

Tavasz van, gyönyörű...



Ma egy igazán szép nap volt, így nagyszerűen lehetett nyári fürdőruhás képeket készíteni a kedvenc Barbie babáimról. Íme a képek:




Butterfly Art Barbie 1998 - az abszolút kedvenc. Gyönyörű napsütötte bőre van, tökéletes alak, hullámos haj, égszínkék szem, és tetoválás a csípőjén. Sajnos a párját Butterfly Art Christiet elszalasztottam a vaterán, valaki megvette előlem.




No name Barbie 80-as évek




Butterfly Art Barbie 1998 és Cali Girl Lea




Ezt a sorozatot szeretném még begyűjteni a Californiai lányokból és persze a fiúkból is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...