Pinterest

2014. január 29., szerda

Frankie Stein parókában



Nem bírtam várni hétvégéig, szóval tegnap éjfélig tartott mire átfestettem Frankie arcát és horgoltam neki egy parókát.

Megihletett ez a kézzel font perui gyapjú, amit egy lebontott sapkából szereztem.
(külön téma, hogy most pont a kézi fonás érdekel)



Most már kezd hasonlítani Frankie arra, amit szeretnék. Valami erdei lényt szeretnék belőle, de meglátjuk mivé alakul.

Így készült:

Előbb horgoltam amigurumi technikával egy szoros sapit, amiben befűztem a fonalakat, és kész:-)



Saját festésű zöld és vörös filcből kap majd ruhát, talán még ma este.



2014. január 27., hétfő

Frankie Stein újrafestve



Hát készen lett az új Frankie babám. Nem vagyok maradéktalanul megelégedve vele, kicsit lélektelen lett a tekintete. A száját meg fogom festeni újra, mert nem jó ez a szín. És befestem színtelen körömlakkal:-) Azt hiszem a szemöldökét is meg fogom változtatni, mert sokat tud az arckifejezésen javítani.



Na de mára ennyi, mert kivételesen hulla fáradt vagyok. Ja, a haját levágtam rövidre( kicsit nehéz volt beadni a gyereknek, miért is vágom le a baba szuper csillogós ezüst haját) ezért rá tudtam adni egy LIV baba parókát.


Azt hiszem, egyenlőre nem futok neki a hajbefűzésnek, mert nem találtam jó színű póthajakat, maradnak a parókát. Lili kedvéért lesz rózsaszín csillogós is!

Akkor az ilyen volt-ilyen lett fotók!



2014. január 23., csütörtök

Egy-két különlegesség érkezett



Újabb vásárlásaimat mutatom be nektek. Az apródon vettem 2 babát. Az egyikről már a képen látszott, hogy régi lehet, a másik pedig csak érdekesnek tűnt, azért vettem meg.

Nos, mikor megérkeztek kiderült, hogy vettem egy régi barbie babát, egy csak Európában forgalmazott 1972-es TNT Standard Barbie babát Tizian vörös hajjal és egy PD&T Sindy babát 2002-ből.

A régi barbie-t Mónika, a Barbie, Sindy és Sütibaba blog írójának segítségével sikerült beazonosítani. Ezúton is köszönöm neki:-)

A fején:

1968 Made in Japan felirat van belül.


A bal fenekén:

© 1966
MATTEL. INC.
U.S. PATENTED
U.S. PAT.PEND.
MADE IN
JAPAN

jobb fenekén

4

szám



A teste TNT, vagyis Twist and Turn. A lába merev és pont olyan mint a legrégibb barbiemnak, vagyis látszanak rajta a csiszolásnyomok. A ruhája is eredeti a 70-es évekből.




A másik baba meglepetés volt, mert bár tudtam, hogy van új Sindy is, de arra nem gondoltam, hogy ilyen silány minőséget gyárt a Pedigree Doll & Toys.



A baba teste gumiból van, és mint látjátok, a jobb karjánál már eltört a belső drótváz, ezért nem tudja letenni. A keze annyira hajlékony, hogy egy ujja már le is tört vetkőzés közben.



Ami meglepetés volt, az a jó minőségű ruha rajta. Mindene eredeti és "S" betűvel ellátott. A selyembélésű kabátja a legszebb! A lábára a Sindy cipők jók csak.



Találtam a neten olyan babát, ami szintén PD&T 2002 számmal van ellátva, de a teste a Winx babákéra hasonlít. Egyszer majd kicserélem a testét, de a feje is hajbeültetésre szorul(középen teljesen kopasz). Még nem merek nekirugaszkodni, pedig látom ti milyen szuper hajakat tűztök:-)

2014. január 18., szombat

Monster High Frankie Stein



Hát igen, ha valamit nem ismerünk személyesen, akkor nem is tudunk hozzá szólni. Valahogy így voltam én is a Monster High babákkal. Már régóta csodálom őket, messziről, főleg a sokféleségüket, és az elképesztő alakjukat. Hamar ráakadtam én is, mint ti is oly sokan, az átfestett Monster High babákra. Akkor döntöttem el, hogy egyszer veszek egyet és átfestem.

Hát ma jött el az az alkalom. Tegnap megláttam az apródon egy eladónál egy Frankie Stein babát, és azonnal rákérdeztem. Mivel hihetetlenül olcsón adta, 800Ft(!), egy kicsit gondolkodtam, hátha másolat, de azért megbeszéltem vele, hogy megveszem. És képzeljétek, ma pont ide jött a lány a hétvégére és elhozta nekem!
Egy eredeti Frankie Stein Sweet 1600-as baba.

Én doboz nélkül vettem, de ilyen eredetiben


Ez nektek biztos mond valamit, én nem nagyon tudom mit jelent, mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hihetetlen szerencsém volt ezzel a kedves lánnyal, aki szülinapra vette egyébként a babát egy kislánynak, de annak nem tetszett.

A fotó óta a festék már lekerült az arcáról, és arra vár, hogy új sminket kapjon. A testéről nem merem acetonnal lemosni a kapcsokat, mert félek, hogy leoldódik a bőréről a lakk. Szóval még nem tudom milyen személyiségű baba lesz belőle, ami biztos, hogy Lili már bevette a babacsaládba a ma esti játék közben, ő az Aranyhaj babánk nagylánya. Még az sem zavarta, hogy kék a bőre és nincs arca! Holnap festek neki egyet. A pasztellkrétás lakkozós festést, amit külföldön csinálnak itthon nem tudom kivitelezni, mert nincs lakkom, szóval marad az akril.



Szó mi szó, mostmár megértem miért rajongtok annyira érte. Hihetetlenül finom kis jószág, törékeny, mint egy virág. És micsoda lehetőségek vannak benne!!!

Már csak egy Draculaura, egy vérfarkas lány, egy Nefera stb. kellene...ennek sosincs vége.

2014. január 15., szerda

Simba Evi Love - Children of The World sorozat



Hát kezdjük az évet egy olyan baba sorozattal, amit idén kezdtem el igazán gyűjteni.
Bár több Simba Steffi Love babám is van, az Évi Love babákat valahogy sosem szeretem annyira, mint a Shellyket, így aztán ami van, azt eddig a kislányomtól kaptam. Mert neki csak a kiegészítő kisállatok kellettek mindig az ajándék csomagból.

Bevallom, azért nem rajongtam eddig az Évi babákért, mert mindegyik szőke és kék szemű! Na jó, a többség. Egyébként helyesek, főleg a modern arcúak, és nyűhetetlenek, csakúgy mint a Steffik.

Rá kellett jönnöm, hogy végül is aranyosak. Lili szívesen játszik velük, főleg a szőkékkel. Kutatni kezdtem, milyen sorozatot adtak ki belőlük eddig. Hát nem sok weboldalt találtam ami velük foglalkozik. De ez szuper, mert az összes Kelly/Shelly típusú babát bemutatja!

Ez az egyik közülük: Li'l Friends of Kelly

Amikor ezt a babát megláttam a zsibvasar.hu-n, akkor tudtam, hogy rátaláltam egy sorozatra!



Ez a fekete fiúcska a Simba Evi Children of The World sorozatának egy tagja, sajnos nem tudom melyik évből, mert nincs rajta dátum. Ruhája alapján afrikai lehet(?), vagy brazil(?), igazából nem tudnám pontosan megmondani. Azóta, hogy ezeket a fotókat elkészítettem, lemostam az arcáról a festéket, és most simán elmegy néger kisfiúnak:-)



A sorozat akkor lesz teljes, ha meglesz a

skót- skót kockásban
holland- főkötős
spanyol pöttyös ruhás
kínai/koreai- egyértelmű
hawaii- hula hula szoknyás
francia - rózsaszín virággal a hajában
osztrák- zöld sapkás
magyar- piros fűzött mellényben, dobozban látható a képen
japán- fekete hajú frufrus kimonóban
indiai- kreol, baba száriban




Francia


Koreai


Indián

Évi babám is mint a képen



vagy Karlota fotóján



Pontosan nem sikerült megtudnom hány babából áll a Világ gyermekei sorozat, ti tudjátok esetleg? Ti gyűjtitek az Évi babákat?


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...