Pinterest

2014. március 30., vasárnap

Babahaj göndörítés - afrofrizura 2. rész



Aki olvasta a tegnapi bejegyzésemet, az már tudja, hogy mára meg is száradt Whitney becsavart haja. Bár én Merida frizurát szerettem volna neki, de ez igazi afrofrizura lett:-)

Kibontottam a tincseket a zseníliadrótról


Minden tincset négyfelé szedtem.


Ez a végeredmény! A tincsek nem nyúlnak ki, masszívan felfelé ugranak a szoros tekerésnek köszönhetően. Azt hiszem elég lett volna csak 10-ig számolni, mikor bemártottam a fővő vízbe a baba fejét, mert egy kicsit száraz lett a haja, és most épp nincs semmilyen szárazon a hajra kenhető hajkondicionálóm itthon.

Csattal letűzve egyébként nem olyan rossz.


Legközelebb megpróbálom nem Z-ben tekerni, hanem spirálban, végig a dupla zsenília drót mentén, akkor dugóhúzó alakú lesz a haja.

Ilyen volt, ilyen lett


Kíváncsi lennék nektek hogy sikerül! Írjatok, ha kipróbáltátok.

2014. március 29., szombat

Babahaj göndörítés vagyis afrofrizura 1 rész



Ezt a kis Mattel tornász Whitney babát azért szeretem , mert gyönyörű vörös haja van! Eleve is hullámos a haja, de arra gondoltam, rajta próbálom ki a hajgöndörítést, amiről ezen a Beads, Braids and Beyond című blogon olvastam.

Legyen hát Whitneyből Merida!

Többféle megoldás van a haj göndörítésre, én ezt próbáltam ki.

Amire szükséged lesz:

- X db "rövidszőrű" zsenília drót, dupla olyan hosszú, mint a babád leghosszabb hajtincse, plusz 3 cm legalább.

- 1 forraló edény

- 60-90 perc nyugalom

Tehát mint a képen látható vettem két csomag zsenília drótot a hobby boltban.



A hajgöndörítést tincsenként végezzük.


A kezünkbe veszünk egy tincset, és megsodorjuk
- minden tincset ugyanabban az irányban sodrunk meg, én jobbra sodrom, mert jobbkezes vagyok
- minél sűrűbb hajat göndörítünk, annál vékonyabb legyen a tincs

A középen megfelezett zseníliadrótot a haj tövéhez tesszük, és a tincset Z alakban elkezdjük a két drótra tekerni.


- ez igazából pont úgy történik, mint amikor a hajat 3 ágba fonjuk aminél az esetünkben a középső ág a hajfonat, a két szélső a két drót
- nagyon szoros és rövid fonatot fonjunk
- legjobb ha a baba testét a két combunk közé szorítjuk és felfelé fonunk


- vigyázni kell hogy a sodratot lehetőleg ne engedjük kibomolni miközben fonunk vele

A maradék zsenília dróttal visszafele is befonjuk a fonatot, de ha a végét megtekertük, akár le is lehet vágni a fölösleget



Felteszünk forrni vizet, és mikor már zubog, beletesszük a baba fejét, és elszámolunk 10-ig.


- én most 20-ig számoltam magamban, de 10-ig is elég, azt írták mások.

Kivesszük a babát és a drótokkal a hajában kitesszük a napra száradni
- nem szárítjuk meg hajszárítóval!

Mikor megszáradt, kivesszük a drótokat, a felkunkorodott tincseket kibontjuk az ujjunkkal
- nem használunk fésűt

ÉS KÉSZ A BOMBABIZTOS ÉS VÉGLEGES AFRO FRIZURA!

A baba a polcra kerüljön, ne dobozba. Ezentúl csak óvatosan mossuk a haját, és balzsamozás után lehetőleg levegőn szárítsuk, ne hajszárítóval. Ez utóbbi jó tanács mindenféle hajra vonatkozik.

Folyt köv. a végeredménnyel holnap!

2014. március 22., szombat

Babahaj festés textilfestékkel



Már egy ideje kacérkodom azzal, hogy a sok szőke hajú babám haját átfestem. Már próbálkoztam emberi hajhoz való festékkel is, de sajnos öblítéskor azonnal kimosódott a Steffi baba hajából.

Ezt az IBERIA CLASSIC nevű textilfestéket a Drogerie Marketben(DM)vettem. Az eladó azt mondta, csak feketében van(egyéb színben is lehet kapni a neten). Sebaj, gondoltam kipróbálom. Kell nekem egy fekete szépség!


Egy külföldi blogon láttam hogy valaki ezzel festi át a babái haját. Én két babát választottam, egy Furga márkájú Paola babát és egy Steffi Love barbiet.



Feltettem vizet főni egy fémedénybe. Egy üvegedénybe beletettem mindkét csomag festéket ami a dobozban volt, és forró vízzel felöntöttem. Mikor már forrt a tűzön az edényben feltett víz, akkor beleöntöttem az üvegedényből is a festéket és összekevertem, hogy teljesen feloldódjon.


A vízmennyiségre nem figyeltem, csak arra, hogy bele tudjam mártani Paola fejét is. Amire szintén nem figyeltem, hogy a festék, bármilyen óvatosan is bánok vele, biztos, hogy befogja a baba fejét, és festékcseppek lesznek az arcán. Le kellett volna folpackkal fednem a baba testét is.

Végig gumikesztyűvel dolgoztam, különben holnap nem mehetnék dolgozni:-)

Festés: belemártottam a lassan fővő vízbe először a Steffi baba fejét, egy pálcával lenyomkodtam a haját, hogy mindenhol érje a festék. Kicsit forgattam a vízben, de legfeljebb csak 2-3 percig.

A Paola baba haja dúsabb volt, de épp belefért az edénybe. Őt is úgy forgattam, hogy bőven érje festék. Őt se tartottam pár percnél tovább a vízben, aztán kiszedtem egy lavórba. A fürdőszobai mosdókagylóban langyos vízzel kiöblítettem a két baba haját, és bebalzsamoztam.

Steffi hajából azonnal kioldódott a festék, és ilyen lett


Paola haja tökéletesen befestődött


Az arcánál nem voltam olyan óvatos, ezért aztán festés után acetonnal teljesen le kellett mosnom a sminkjét, az arcpírral együtt.

Na itt jól látszik a különbség


Tanulság:

- Nem minden baba hajat lehet ezzel a festékkel befesteni. Paola a 70-es években készült, és más anyagból van a haja.
- A baba arcát érdemes festés előtt bekrémezni, vagy befedni valamivel, akkor nem fogja meg a festék
- Legjobb ha a babafejet levesszük a fejről, és úgy festjük meg
- mindig legyen otthon elég súrolószer, mert a fürdőszoba tisztítása hosszabb időt vett igénybe, mint maga a babahaj festés:-)


Folyt. köv. babahaj göndörítés!

2014. március 20., csütörtök

Ihlet

Én nem vagyok olyan szuper kis történetíró, mint ti, de ez a kis fonott kosár és a mini pályaudvar, amit a helyi patikában kirakott játékokból sikerült megszereznem, megihletett engem is.

Lássuk csak:

- Vajon mi lehet belül? Le kell vennem a tetejét ennek a háznak - gondolta Anna.

- Anna!
- És ha beletenném a pónikat?

- Anna, kicsim!

- Igen, anya!
- Elmegyek vásárolni! Milyen gyümölcsöt vegyek neked?

- Sok almát.
- Rendben. Kérek egy nagy ölelést.



- Nem maradok sokáig. Légy jó kislány!

A kis vörös hajú baba egy Zapf Missy Milly baba, az anyukája pedig egy Happy Family hibrid

2014. március 18., kedd

Famosa Cherry babák



Folytatva a sort a spanyol Famosa babáim bemutatásával, engedjétek meg, hogy megismertesselek benneteket, két kis kedves babával, akik CHERRY névre hallgatnak.



Amikor megvettem őket, azt hittem, én naiv, hogy két Barrieguitast(1969)veszek meg, de mikor megjöttek, akkor kiderült, hogy mégsem azok. A különbség a kéztartásukban van, míg a Barriguitas babák mindegyik ujjukat behajlítva tartják, addig a Cherry babák mutató és hüvelykujjukat kinyújtják, vagyis kettőt mutatnak:-) A testük és a fejük egyébként majdnem azonos.

Az INFO POUPÉES című Tuti francia babahatározó oldal segítségével sikerült őket beazonosítanom. Nem győzöm elégszer reklámozni ezt az oldalt, mert nem csak francia vagy spanyol, hanem épp amerikai, ázsiai, ausztrál, stb. babákat is azonosítani lehet a segítségével.

A Cherry babák valamikor a 70-es években készültek. Az eredeti babák mérete 21 cm, az én két kis iker babám azonban 23 cm magas!



Mint a babahatározó honlapról kiderült, a DAYPA cég készített francia piacra Cherry babákat, amik kicsit nagyobbak voltak, mint a spanyol babák.
Készült belőlük kislány és kisfiú is, nekem két kislány van. Amint látjátok a szemük festett, a fejüket billenteni is tudják, és a testrészek kidolgozása is remek.



Egyedül a dús hajat spórolták ki, sajnos, a fejükről:-(




Ezentúl jelölni fogom melyek az én általam készül fotók, és melyeket kölcsönöztem spanyol oldalakról.

A fotók a todocollection.net oldalról valók, ez a kedvenc spanyol aukciós oldalam, ha épp kutatok fotók után.

Ezeket a fotókat találtam a Cherry babákról. Amint látjátok a csíkos ruhácska eredeti.A címkében bele van írva a márkajelzés csakúgy mint a baba nyakában.

FAMOSA
MADE IN SPAIN



Sajnos katalógusfotót nem találtam róluk.
Egyszer egy ilyen vörös hajú babát szeretnék!


2014. március 16., vasárnap

Famosa Nancy bemutatkozik



Bár ez a kedvenc babám, eddig még nem írtam róla részletesen. Az alábbi bejegyzés szövegét az infopoupees.com oldalról fordítottam.

A baba és katalógus fotókat egyrészt Gema Serra albumából, másrészt a todocollection.net, és a milanuncios.com oldalakról kölcsönöztem.

NANCY bemutatkozik

Aleixander Juan Agustin (Tino) a Famosa cég társalapító tagja formázta meg Nancyt. Fia, Tino Juan Prats, aki szintén a cég alkalmazásában állott, azt nyilatkozta, hogy az eredeti gipszszobor, ami az öntőforma alapjául szolgált, még mindig a tulajdonukban van.Kincsként őrzik. Nancy abban különbözik a többi babától, hogy nagyon bájos arca van. Nem csoda, ha már az első változatát elfogadták a gyárban.
Apám személyes ízlése a gyár minőségi védjegyévé vált". Ami pedig a nevét illeti: "Azt hiszem Nancyt Frank Sinatra lányáról nevezte el. Ekkor volt nagy slágerük a "Something stupid" című dal."

Tino Juan Aleixander formázta meg a később szintén nagyon sikeres Lucast(ő volt Nancy barátja),a Nenuco babát és a kis Barriguitas babákat.

Nenuco




Barriguitas






Tino Juan egy előző Famosa babának továbbfejlesztett változataként alkotta meg Nancyt. Ő volt Pierina. Nancy eladási statisztikái rövid idő alatt a többszörösét érték el Pierina eladási adatainak.

Pierinát 1959-ben adták ki, és körülbelül 56 cm volt. Teljes egészében polisztirolból készült.

Pierina




A késői, 1966-67-es változat már teljesen különbözött az előzőektől, kemény műanyagból és gumiból készült, beültetett hajjal. Ezt a babát vette alapul Tino, Nancy megalkotásánál, de alakított a végtagokon és lekicsinyítette a babát 42cm-re illetve természetes hosszú hajat kapott. Azt is mondhatjuk, hogy Pierina volt Nancy anyukája:-)
Hasonlít Nancyre ugye?

Pierina 1960-70



Pierina 1962



Nancy volt az első spanyol baba, aki nagrágot viselt!

1969-ben megjelent meg az első dobozos változat, még vas zárral. Ez a maga korában luxusnak számított, és nagyon sokba került. Az első évben az eladások nem is alakultak túl jól.

Egy év múlva a szállíthatóság miatt egy olcsóbb csomagolást találtak ki, ami olyan jól kelt el a boltokban, hogy a nemzetközi piacra 1970-ben már ebben a dobozban utazott Nancy.
1971-re Nancynek hatalmas sikere lett.
Két év múlva kapott egy teljes ruhatárat fából készült ruhásszekrénnyel együtt.
1976-ban kapott egy kishúgot is, Leslyt. Lesly alacsonyabb mint a nővére és kicsit más az alakja



1977-ben évi egy millió példányt adtak el Nancyből
1979-ben kapott egy fiúbarátot, Lucast.



1984-ben Nancy Rock Star a saját Vespa motorján száguldott



1989-ben a Famosa cég 68 féle ruhát adott ki Nancynek, hogy ezzel is megerősítse a baba piaci helyzetét.

1996-ban a gyár teljesen váratlanul beszüntette a baba gyártását. Az ok, a Barbie babák elsöprő sikere, amik 1978-ban jelentek meg először Spanyolországban.

Ez vezetett oda, hogy pár évvel később piacra dobjanak egy új, Manöken Nancy babát, ami jóval kisebb volt, és hasonlított Barbie-ra.




2000-ben, válaszul a millió levélre, faxra és emailre, amiben az eredeti babát követelték vissza a Nancy rajongók, a Famosa cég eldöntötte, hogy elindít egy Nancy Gyűjtői Sorozatot, ami egy babából és egy nyakláncból áll. Évente 6 féle számozott Nancyt adtak ki. Minden évben más ruhában, modern illetve 1960-70-es évekbeli ruhákban.

2004-ben kiadták a Nancy Top nevű babát, aki egyáltalán nem hasonlított az eredetire, inkább valamiféle rosszul sikerült Bratz utánzat volt.




2008-ban csak a gyűjtői sorozatban kiadtak egy modern és egy klasszikus számozott és limitált számú Nancy babát tartalmazó babacsomagot.


2009-ben a Famosa megkérdezte a gyűjtőket, melyik évből való babát adják ki újra: a nyertes a rövid hajú néger baba volt, Nancy Blue Jeans ami 2009 októberében kerül a polcokra.

Eredeti 70-es évekbeli néger Nancy baba

2010-ben elkészült a második változata Nancynek, ami ma is kapható. Ennek a babának nem lecsukodó óriási szeme van, nagy szájjal, és hasonló testalkattal, mint az eredeti baba. Tudják hordani egymás ruháját is.




Most pedig álljon itt pár eredeti ruha katalógusból vagy aukciós oldalról

Egy ötletes csináld magad ruha csomag, mely tartalmazza az előnyomott mintás anyagot a ruhához, amit csak ki kellett vágni. Remek ötlet kislányoknak a 70-es évekből.




Ruhák 70-80 évek




kiegészítők, bútorok Nancynek




bútorok Leslynek






fiókos szekrény Nancynek



koffer Nancy ruháinak




ékszerek kislányoknak



ruhák Lucasnak



ruhák Leslynek




Folyt köv.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...