Pinterest

2014. szeptember 15., hétfő

Híres babakészítő nők sorozat 3. rész: Elena König - LENCI feleségként


Valentino Park 1917-ben a kastély udvarával

A terhesség nem volt könnyű, de Elena 1917-ben egy egészséges leánygyermeknek adott életet, akik nővéréről, Gerdáról(Gherda) nevezett el. Elena kimondhatatlanul boldog volt és a napjait azzal töltötte, hogy naphosszat a kislányát tologatta babakocsiban a torinói Valentino Parkban.


A park ma

Tragikus véletlen folytán épp ekkor tört ki a spanyolnátha járvány. és az első áldozatokat ebben a parkban szedte. Pár órával azután, hogy a baba elkapta a vírust, meghalt.
Elena úgy érezte, belepusztul a fájdalomba. A bánatát csak súlyosbította, amikor megtudta, hogy öccse Bubine is megfertőződött. Kórházba került, és az orvosok semmi jóval nem biztatták az állapotát illetően. Nővérével Gerdával minden nap bejártak a kórházba és ápolták a testvérüket, aki csodák csodájára, meggyógyult.

A családi ház a kis Gerda halála után üres és csendes lett. Elena úgy gondolta, jó lenne dolgozni valahol. A betegápolás, mint munka, nem felelt meg neki, gyereknevetést szeretett volna hallani, hátha egy kicsi neki is jut belőle. Visszaemlékezett a gyermekkori babáira: gyönyörű porcelán babák voltak, de a kedvence egy darab fából volt, rongyból készül fejjel. Ez a baba Elena képzeletében mindenné át tudott változni: egyik nap hercegnő volt, másnap bohóc.
Róla mondta, hogy: "Az én babám semmi sem volt és emiatt bármi lehetett. Ahányszor a karomba vettem, mindig más lett." Eldöntötte, hogy olyan babákat fog készíteni kézzel, amelyek ugyanígy megmozgatják a gyerekek fantáziáját.
Az első kísérleti babái: egy karikatúraszerű bohóc és egy pufók kislány. Ezek a babák még nem filcből készültek. A babák teste vászonból volt, tudták mozgatni a végtagjaikat, behajlítani a könyöküket, térdüket és le tudtak ülni. A gömb alakú fejet, négy részből varrta.( négy szabott vászondarab). A hajat sárga fonalból készítette, a szemek helyére kerek cipőgombot varrt, a többi részletet megfestette. Végül egy piros-fehér sakktáblaszerű ruhát varrt a kislány babának, ami a későbbi években a Lenci babasorozat egyik védjegyévé vált.
Még egy kis színes foltos kis lovacskát is varrt a babának.

Újra, és újra elkészítette ugyanazt a babát, miközben folyamatosan javított rajta. Végül 20 különböző változatot készített kislánybabákra, szeszélyes bohócokra és egyéb karakterbabákra. Könnyek és bánat járta át a napjait, fájdalmas volt arra gondolnia, hogy ha Gerda élne, akkor neki készítené ezeket a babákat. Úgy érezte, nem tud többé ránézni a babákra. Egyszer úgy érezte, szereti amit csinál, máskor pedig nem, ami azzal végződött, hogy az összes babát bedugta egy szekrénybe.
Míg Enrico a háborúban volt, Elenának lett egy új barátja. Az épület tulajdonosának(?) 10 éves unokaöccse néha meglátogatta őt. Egy ilyen alkalommal a kisfiúnak ajándékozott egyet a babái közül, ami egy rendőrre hasonlított. Mikor meghallotta, hogy a gyerek hogy nevet, és hogyan játszik a babával - berakta a babát a sarokba, és azt mondta ez a börtön - a lelke megjújt. Újra ihletet kapott a munkához, felismerve, hogy ez a gyerek örömét leli a babában.
Mikor Enrico visszatért a háborúból megtudta, hogy eddigi üzleti partnere ki akar lépni a cégből. A Scavini család hirtelen jövedelem nélkül találta magát. Enrico fogta felesége babáit, és elvitte Róma különböző játékboltjaiba bemutatni, de azoknak nem tetszettek. Rá kellett jönniük, hogy az olaszok nem értik mi a karakteres baba, ők csak szép és elegáns dolgokat szeretnek. Férj és feleség eltántoríthatatlanul dolgoztak tovább a babák koncepcióján.

Elena olyan babát akart, ami domborított textilből van, kerek arccal és orral. Egyik nap, miközben egy régi filckalappal dolgozott, rájött, hogy az formára van húzva. Tehát, az anyagba préseléssel vagy gőzöléssel orrszerű kiemelkedést tud készíteni, ami nem simul ki. Megkereste a Borsalino céget(:-))akik kalapkészítéssel foglalkoztak, és megkérdezte tőlük tudnának-e olyan filcet készíteni, ami puhább és vékonyabb, mint amit a kalaphoz használnak? Így született meg a Panno-Lenci. Ezt a filcet, amiből a Lenci babák készültek, Olaszországban Lenci anyagnak hívják.

Elena konyhája kísérleti műhely és gyár lett egyszerre. Tudta, hogy meg kell találja a módját, hogyan tudja az általa elképzelt arcot filcből kidomborítani.
Testvére Bubine visszatért a háborúból, s bár nem volt jól és le volt gyengülve, mégis úgy gondolta, tud tervezni Elenának egy gőz sajtót. Elena megformázott egy pufók gyerekarcot, amiből Bubine készített egy negatív formát, amibe a filcet bele lehetett sajtolni. Megszületett az első kísérleti baba , akinek Elena a Lencina nevet adta.Gyönyörűnek találta a babát!

Enrico látva, hogy Elene milyen sápadt, aggódni kezdett hogy felesége talán túl sok energiát ad bele a babakészítésbe. Aggodalma azonban hamar örömbe csapott át, amikor kiderült, hogy Elena újra babát vár. Az öröm azonban nem tartott sokáig, Elena a terhesség hatodik hónapjában elvetélt. “Miért nem akarod, hogy gyerekem legyen?”- kiáltotta az égre nézve. Még egyszer félretette a babákat amiken addig dolgozott. Minden reményét elvesztette, hogy valaha saját gyereke legyen, akinek babákat készíthet


Olvasd el az első részt, itt:
Híres babakészítő nők 3. rész - Elena König LENCI bevezetés

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...